A hidegfúziós plazmareaktor
A hidegfúziós plazmareaktor működését megérteni egyszerűbb, mint a nevét elemezni.
A működési elvet 3 fizikus (Hillary Eldridge, Daniel J. Clark, Sylvain Blum) szabadalmaztatta 1898-ban Electrical Retort néven.
Napjainkban alternatív üzemanyag kutatások hatására újra aktuálissá vált a szerkezet, és egyre többen keztek el foglalkozni vele.
Többek között Jean-Loius Naudin építette meg és tesztelte 2003-ban.
Naudin leírása
A magyar fordítás
A hidegfúziós plazmareaktor napjainkban sok néven fut. A két leggyakorib név a Bingofuel Reaktor és a Hidegfúziós plazmareaktor.
Én ez utóbbit használom, így álljunk meg egy percre mit is jelent a név.
A fúziós reaktorok alatt a "könnyű atommagok összeolvadásakor, fúziójakor felszabaduló energiát hasznosító berendezést" értjük.
A fúzió során ezekben a reaktorokban több (akár száz) millió fokra hevített anyagban -plazmában- (pl. a hidrogén nehéz izotópjai)
az atommagok összeolvadnak, aminek következtében energia szabadul fel.
A hidegfúziós reaktorban a fúzió viszonylag alacsony hőmérsékleten (3-4000 celsius) megy végbe, és nem atomi hanem molekuláris fúzió történik.
Rövid működési leírás:
Egy zárt edénybe 2 szén elektróda van, amik egymáshoz érnek, ám könnyen tudnak mozogni.
Az edény fel van töltve ioncserélt vízzel, az elektródákra 30V/1.5KW egyen vagy váltóáramú tápegység csatlakozik.
Amikor az elektródákra feszültséget kapcsolunk, az érintkezési pontnál a szén felizzik, és a közvetlen környezetében található
vízmolekulák felbomlanak. Így létrejön egyrészt H2, valamint az O hozzákapcsolódik egy, az ív miatt leszakadt C-hez, így CO gáz.
Az izzó szén és a plazma 2-3000 fokosra hevül, de olyan kis felületen, hogy a körülötte lévő vízet nem fűti fel jelentősen.
Egy perces használat alatt a berendezés hőmérséklete kb. 6.5 fokkal emelekedik, de hosszabb távú üzemeltetés során
sem emelkedik ennél többet, ugyanis a termelt hőenergiát a beendezés eldisszipálja.
A reakcióban tehát vízből és szénből elektromos áram hatására hidrogéngázból és szénmonoxidból álló gázkeverék jön létre,
ami levegővel keverve nagyon jól ég. A gázelegy kb. 46.5% H2-t, 38.4% CO-t, 9% CO2-t, 3.8% N2-t,
ezenkívül csekély etánt,metánt és etilént (összesen < 0.2%) tartalmaz.
A gázkeveréket 1:5 arányban keverni kell levegővel, így jön létre az az anyag, amit jól lehetne üzemanyagként hasznosítani.
Az általam készített első reaktorról pár fotó építés közben:
1. kép |
2. kép |
3. kép |
4. kép |
5. kép
Pár kép és videó működés közben:
1. kép |
2. kép |
1. video |
2. video |
3. video |
4. video |
5. video
A keletkezett gáz meggyújtásáról néhány video:
1. video |
2. video |
3. video |
4. video
A robbanás képekben:
1. sorozat |
2. sorozat |
3. sorozat |
4. sorozat
Pár gondolat a fejlesztésről:
A stabilan működő reaktornál a fő probléma az volt, hogy nem volt elég stabil a tartószerkezete a mozgó karbonrúdnak,
e miatt nem egyenletesen koptak a rudak, és idővel elcsúsztak egymás mellett, esetleg beszorultak.
A következő lépés tehát egy precíz, stabil könnyen mozgó szerkezet készítése, ami jól szabályozza a mozgó rudat.
A kiáramló gázt egy kisméretű tároló edényben fogom fel, amiből egy membrános légpumpa szívja ki az anyagot,
és adagolja a keverő térbe, ahová egy az előzőnél 5x nagyobb sebességgel működő légpumpa viszi a levegőt.
A légpumpák sebessége elektronikusan szabályozható lesz.
A 2. tároló térben (ami tulajdonképpen egy pufferként fogható fel) már az éghető állapotú gázkeverék lesz.
Mivel a gázelegy tűz és robbanás veszélyes, ezenkívűl a CO mérgező gáz, a puffer tartályba éppen annyi gáz férhet, amennyi a motor legnagyobb fogyasztásakor elég.
Így egy esetleges baleset esetén a csekély mennyiségű tárolt gáz nem okoz problémát.
Szerkesztés alatt...